Megvalósult az
Árvízvédelem az Ipoly mentén projekt második projekteleme
Az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program (www.interreghusk.eu) keretén belül három település együttműködésében befejeződött az „Árvízvédelem az Ipoly mentén, #floodguard” (HUSK/2302/1.2/058) című projekt Endrefalva községben megvalósuló projektelemének beruházása.
A projekt megvalósítására az Ipoly folyó völgyében található két magyarországi település Ludányhaláaszi és Endrefalva, valamint a Szlovákiában található Csalár (Čeláre) hozott létre partnerséget.
Az Ipoly középső szakaszán található településeket a hegyes-dombos környezet, a hirtelen lezúduló nagymennyiségű csapadék jellemzi. A hasonló problémákkal küzdő települések komplex árvízvédelmi tervet készítettek az elmúlt évek során, mely alapul szolgált a közös projekt kidolgozására, megvalósítására.
Az együttműködő önkormányzatok a legnagyobb árvízveszélyt előidéző vízelvezető rendszerek fejlesztését határozták el.
A projekt keretében megvalósuló fejlesztések a települések belterületi részeinek védelmét, a csapadékvíz szabályozott keretek között történő Ipoly folyóba történő vezetését célozzák.
Endrefalva községben a települést átszelő Csurgó-patak mélyítését, tisztítását valósítottuk meg a projekt keretében. 1525 folyóméteren valósult meg a Csurgó-patak folyómeder-helyreállítása (kotrás, folyómeder javítása, a kővel borított rész burkolatának javítása). A munkák során 3090m3 föd, 810 m3 iszap kitermelése, 675m2 töltésburkolat építése és 280m2 természetes kőburkolat készítése valósult meg.
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően a vízgyűjtő területen megjelenő hirtelen csapadék lefolyását szabályozni tudjuk, így a beavatkozások csökkentik a folyó alsóbb szakaszainak belterületi veszélyeztetését.
A patakmeder felújítását magában foglaló beruházást a Zöld Élet Hulladék-újrahasznosítási Szociális Szövetkezet (Szécsény) valósította meg, az eredetileg tervezett határidőn belül, így a patakmederben lefolyó csapadéktól már a 2025. őszi-téli időszakban kellő védelmet biztosítunk a hátrányos helyzetű település lakói, intézményei, vállalkozói részére.
A pályázat megvalósítását az Európai Unió támogatja, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, melyből 197 724,24 € euróval Endrefalva Község Önkormányzata részesül. A projektelemeket az Európai Regionális Fejlesztési Alap 80%-ban társfinanszírozza, a pályázat költségvetését a magyar nemzeti költségvetés 15 %-ban támogatja.
Endrefalva