Tisztelt Lakosság!
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a 22. sz. főút Rétság – 21. sz főút közötti változó szakaszok 11,5 t-ra történő burkolatmegerősítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás indult a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet alapján.
Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 17. fejezetének az eljárás irataiba való betekintésről szóló 33. §-a és 34. §-a az alábbiakról rendelkezik:
„33. § [Az iratbetekintési jog]
(1) Az ügyfél az eljárás bármely szakaszában és annak befejezését követően is betekinthet az eljárás során keletkezett iratba.
(2) A tanú a vallomását tartalmazó iratba, a szemletárgy birtokosa a szemléről készített iratba tekinthet be.
(3) Harmadik személy akkor tekinthet be a személyes adatot vagy védett adatot tartalmazó iratba, ha igazolja, hogy az adat megismerése joga érvényesítéséhez, illetve jogszabályon, bírósági vagy hatósági határozaton alapuló kötelezettsége teljesítéséhez szükséges.
(4) Az iratbetekintés során az arra jogosult másolatot, kivonatot készíthet vagy – kormányrendeletben meghatározott költségtérítés ellenében – másolatot kérhet, amelyet a hatóság kérelemre hitelesít.
(5) Ha törvény a döntés nyilvánosságát nem korlátozza vagy nem zárja ki, az eljárás befejezését követően a személyes adatot és védett adatot nem tartalmazó véglegessé vált határozatot, valamint az elsőfokú határozatot megsemmisítő és az elsőfokú határozatot hozó hatóságot új eljárásra utasító végzést bárki korlátozás nélkül megismerheti.
(6) Törvény egyes ügyfajtákban meghatározhatja az iratbetekintés további feltételeit és a (3) bekezdés alapján iratbetekintésre jogosult személyek körét.
34. § [Az iratbetekintési jog korlátai]
(1) Nem lehet betekinteni a döntés tervezetébe.
(2) Nem ismerhető meg az olyan irat vagy az irat olyan része, amelyből következtetés vonható le valamely védett adatra vagy olyan személyes adatra, amely megismerésének törvényben meghatározott feltételei nem állnak fenn, kivéve, ha az adat – ide nem értve a minősített adatot – megismerésének hiánya megakadályozná az iratbetekintésre jogosultat az e törvényben biztosított jogai gyakorlásában.
(3) A hatóság a kérelem alapján az iratbetekintést biztosítja – az eljárás befejezését követően is –, vagy azt végzésben elutasítja.”
A 22. sz. főút Rétság – 21. sz. főút közötti változó szakaszok 11,5 t-ra történő burkolatmegerősítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárással kapcsolatban iratbetekintési jogával az Endrefalvai Közös Önkormányzati Hivatal Endrefalvai Kirendeltségénél (3165 Endrefalva, Besztercebánya út 53.) ügyfélfogadási időben élhet.
Endrefalva, 2023.03.28.
Tisztelettel:
Humanyné Vincze Nikolett jegyző nevében és megbízásából:
Murányi Zoltán s.k.
aljegyző